Barion Pixel

A pálmafélék (Arecaceae) az egyszikűek osztályába tartoznak. Közel 2800 fajta pálma létezik. A legtöbb fajta pálma a trópusokon és a szubtrópusi éghajlaton él. A legtöbb faj gyökérzete a felszín közelében ágazik szét, ám vannak egyes típusok, melyek igazán még gyökeret eresztenek, így amennyiben a pálmát konténerben termesztjük, mindenképp ajánlott a keskeny, mély kialakítású pálma cserép.

Egyes fajták természetes élőhelyükön elérhetik a 40-50 méteres magasságot is. Jellemző formájuk a nagy, egyenletesen vastag szűrű „üstökös” lombkorona. A levelek lehetnek egyszerűen ritkák, vagy többnyire erősen tagoltak, összetettek. A levelek 3 részből állnak: levélalap, levélnyél, levéllemez, mely utóbbi szárnyasan osztott. A levélalap lehet csőszerű, a levélnyél lehet hosszú, vagy egészen rövid is. A rügyben a még ép, bepödrött levelek fejlődés közben válnak tagolttá.

A pálmák évelők, a pálmatörzs elsődleges vastagodással és az elhalt levelek hüvelyeivel gyarapszik. A legtöbb faj ledobja az elhalt leveleket, de egyes pálmák teljesen befedik törzsüket az elhalt levelekkel, un. szoknyát képeznek a törzsön. 

A tenyészőcsúcsuk igen érzékeny, ha megsérül a növény többnyire elpusztul.

A legtöbb pálma nem fagytűrő, de egyes fajok bizonyítottan elviselik az itthoni téli mínusz fokokat akár a szabadban is.

A pálmák kifejezetten fényigényesek, és egyes fajok érzékenyek a túlzott melegre, így a lazább levélszövetű pálmákat ajánlott árnyékolással védeni a manapság tapasztalható nyári kánikulában. A megfelelő fény hatására a pálmák kifejezetten erős, zömök törzset növesztenek. Fényszegény körülmények között a pálmákra jellemző, hogy a levelek túlzottan megnyúlnak, elhajlanak. 

Pálmák tartási körülményei

A pálmáknak az ideális hőmérséklet 22°C-24°C.

Weboldalunkon minden terméknél megtalálható az adott növényre vonatkozó minimális hőmérsékleti igény.

Öntözés és páratartalom

A pálmák egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen a megfelelő öntözés, ám minden pálma esetében kerülni kell kiszáradást és a túlzott öntözést is, mert ez utóbbi gyökérrothadást okoz.

Talaj és tápanyag igény

Talaj: mindenképpen jó vízáteresztő képességű, jó szerkezetű, tápanyagdús, levéldísznövény termesztésre ajánlott talajra van szükségük.  Konténeres tartás esetén a pálmacserép aljára célszerű kavicsokat helyezni, ezzel is elkerülve, hogy megálljon a cserép alján a víz.

Tápanyag, alap: 140-280 ml/l N, 100-200 mg/l P2O5, 200-400 mg/l K2o alaptrágya adása szükséges, de megoldható tartós hatású műtrágyával is pl: Osmocot.

Tápanyag, növekedési fázis: hetente N túlsúlyos táp, a használati utasítás szerint.

Betegségek

Gombás betegség lehet: palántadőlés (sűrű magvetés és túlöntözés esetén), szívlevélrothadás (túlöntözés esetén), üszög (sárgás barna foltok megjelenése idősebb leveleken, mely maradandó károsodást okoz), foltbetegségek (levegőtlen párás meleg helyen tartott növényeken alakul ki) valamint tő-, levélnyél-, ill. levélalap nekrózis.

Kártevők

A pálmák első számú ellenségei, a takácsatkák, pajzstetvek. Kezelése vegyszeres kezeléssel történik, fontos a megfelelő tapadást biztosító anyag hozzáadása.

Termesztési hibákból adódó betegségek

Vashiány, káliumhiány, mangánhiány valamint a levélcsúcs száradás.

SZABADSÁG
Tájékoztatjuk kedves megrendelőinket, hogy a 2023.08.19. - 2023.08.23. között leadott megrendelések legkorábban 2023.08.24-től kezdődően kerülnek átadásra a
GLS ill. az MPL futárszolgálatnak.

Köszönjük a megértést!
Üdvözlettel,
a PálmaMag.hu csapata